Írd be városod nevét, majd keress Anyakönyvvezetőt vagy Templomot!

Anyakönyvi hivatal
Templom

Fitten az esküvőn
2009. November 22.
Természetes, hogy a nagy napon minden menyasszony szép és csinos szeretne lenni. Ebben segítségünkre lehet a jól kiválasztott ruha, frizura és smink. Nem árt azonban testileg és lelkileg is felkészülnünk a házasságkötésre, hogy a lehető legtöbbet hozhassuk ki magunkból. Így az évek múltán is büszkén nézegethetjük az esküvőnkön készült fényképeket.
A legfontosabb, hogy ne másokhoz akarjunk hasonlítani, és ne egy hét alatt próbáljunk látványos eredményt elérni. Hagyjunk magunknak elég időt! Nem az esküvőnk előtt két héttel kell a drasztikus fogyókúrát elkezdeni, mert akkor csak fáradtak és sápadtak leszünk a nagy napon. Ha fogyni szeretnénk, higgyük el, hogy ennek nem a koplalás a legjobb módja. Helyes étrenddel és rendszeres mozgással sokkal eredményesebbek leszünk, mint hogyha szinte nullkalóriás fogyókúrába kezdünk.

Tervezzük meg az esküvőnkig előttünk álló hónapokat! Tűzzünk ki célokat, hogy mi az, amin változtatni szeretnénk! Válasszuk ki a számunkra megfelelő mozgásfajtát, de ha eddig nem mozogtunk rendszeresen, figyeljünk a fokozatos terhelésre.

Kereshetünk edzőtermet, fitness centrumot, ahol számtalan mozgásformát kipróbálhatunk. Először mindig csak egy órára fizessünk be, ne vegyünk azonnal bérletet, mert nem biztos, hogy tetszeni fog az óra, lehet, hogy nem lesz szimpatikus az edző stb. Ha úgy döntöttünk, hogy megtaláltuk a megfelelőt heylet, akkor viszont érdemes bérletet vennünk, ez egyrészt pénztárca-kímélő megoldás, másrészt ösztönzően hat majd, hogy rendszeresen járjunk edzeni.

Aki nem akar közösségben tornázni, vagy nem tudja a fitness centrum órarendjéhez igazítani napi programját, az választhatja az otthoni tornát is. Ha emellett döntünk, akkor szabadidőnktől, kedvünktől függően bármikor tornázhatunk.

Számos DVD-t és videokazettát találunk az áruházak polcain, melyek más-más edzésprogramot kínálnak. Találunk közöttük kezdőknek, haladóknak valót egyaránt. Hogy könnyebb legyen a választás, kérdezzük meg barátainkat, ismerőseinket, hogy ők melyiket ismerik, melyik vált be számukra.

Ezen kívül választhatunk úszást, futást, kerékpározást, ugrálókötelezést, görkorcsolyázást vagy bármit, amiben örömünket leljük. Fontos, hogy ne érezzük kényszernek a mozgást! Mindig önmagunkért tegyük, ne másoknak akarjunk megfelelni!

A sportolás nem csak karcsúbbá, erősebbé tesz, de energikusabbá is. Észre fogjuk venni, hogy frissebben ébredünk, a nap során kevésbé fáradunk el. Aki fogyni szeretne, ne felejtse el, hogy az izom tömege nagyobb a zsírsejtek súlyánál. A mérlegre állva lehet, hogy csalódás ér bennünket kezdetben, mert a kilóink száma eleinte esetleg nem csökken, de ez csak az izomtömegünk növekedése miatt van. Mérjük a változást centikben, és meglátjuk, hogy milyen nagy eredményt tudunk elérni a mozgással.

Mire kell különösen odafigyelnie egy menyasszonynak az edzés során?

Egy jól megválasztott ruhával el tudjuk rejteni a szélesebb csípőt, ki tudjuk emelni a karcsú derekat, de a legszebb ruha is csak akkor áll jól, ha szép a tartásunk. Ezért fordítsunk figyelmet a felsőtest, a hát edzésére. A menyasszony akkor a legszebb, ha gyönyörű, egyenes tartással vonul végig párja oldalán az oltárhoz vezető úton.

A legtöbb menyasszonyi ruha ujjatlan vagy vékony pántos, szabadon hagyja a vállakat és a karokat. Akinek vastag a karja, egy kis súlyzózással, fekvőtámasszal sokat formálhat rajta. Itt elsősorban nem az izomtömeg növelése a cél, hanem a felesleges zsírpárnák, azaz az „integető izom” eltüntetése.

Alakunk formálása mellett bőrünkre is fordítsunk most még több figyelmet. Különösen akkor, ha fogyni szeretnénk; fontos, hogy a bőrünk követni tudja alakunk változását! Bőrünk állapotát több tényező is befolyásolja.

Az étkezésünk, a napi folyadékbevitel, az időjárás stb. Ha szeretnénk felfrissíteni a bőrünket, használjunk bőrradírt hetente egyszer-kétszer, tusolás előtt. Ezzel eltávolíthatjuk az elhalt hámsejteket, így a testápoló is könnyebben beszívódik a bőrünkbe.

Hatékony módszer bőrünk állapotának javítására a váltott hideg-melegvizes zuhanyozás. Felfrissíti a vérkeringésünket, mert a melegvíz hatására kitágulnak a pórusok, a hidegvíz hatására pedig összehúzódnak. Ezzel a módszerrel feszesebbé tehetjük a bőrünket. A zuhanyozást mindig hidegvízzel fejezzük be.

Ha van rá lehetőségünk, menjünk el szaunázni! A forró gőz tisztítja, méregteleníti a pórusokat. Esküvőnk megszervezése sok időt és energiát vesz igénybe, ha elfáradtunk, jót tehet egy masszázs is. Számos fajtája létezik már, amivel ellazíthatjuk izmainkat, felfrissülhetünk, és kipihenten folytathatjuk a felkészülést.

Lelkesedésünk ne érjen véget házasságkötésünk napján! Új életformánkat tartsuk meg, és szánjunk időt a mozgásra, hiszen ez egészségünk megőrzésében is fontos szerepet játszik. Biztosan férjünknek is kedvére való lesz egy energikus, dekoratív feleség!


Vissza

Mi a véleményed az Esküv?i Kedvezménykártyáról?

Tetszik az ötlet, ha nagyon sok szolgáltatónál igénybe lehet venni
Praktikus és pénzt takarítok meg
Nem gondolkodtam még rajta