Írd be városod nevét, majd keress Anyakönyvvezetőt vagy Templomot!
|
Zebra Digital Studio Kecskemét - Esküvői fotó
Az Esküvői Kedvezménykártya keresőben könnyedén megtalálhatja a megfelelő esküvői szolgáltatókat az ország minden pontjáról. Esküvői szolgáltató kereső Magyarországon.
Zebra Digital Studio - Nyúl Endre mesterfotográfus
Zebra Digital Studio - bemutatkozás:
1969-ben születtem Kecskeméten.
1989-ben indultam kezdő fotósként a pályán.
Műtermekben, kidolgozó laborokban és szaküzletekben szerzett tapasztalataim alapján 1996-ban alapítottam vállalkozásomat.
A mestervizsgát 2002-ben tettem le. Kollégáimmal közösen széles megrendelői kör számára igyekszünk minőséget nyújtani megfizethető áron.
A családokat, a cégeket, az iskolákat és egyéb közintézményeket egyaránt partnereink közt tudhatjuk.
Stábunk kapacitása alkalmas arra, hogy egy időben három helyszínen dolgozzunk mind a fotó, mind a video területén.
A film DVD-n, Blue-ray lemezen, a fotó digitális formában is megrendelhető.
Kecskemét központi elhelyezkedése révén Mosonmagyaróvártól Szegedig az ország különböző területeiről érkeznek felkérések számunkra.
Kiszállási költségünk minimális, sőt ha mindkét szolgáltatást mi végezzük, még kedvezőbb.
Technikai hátterünket folyamatosan fejlesztjük, az új eljárásokat, szoftvereket igyekszünk hamar megismerni, beépíteni tevékenységünkbe.
Köszönjük érdeklődését, munkánkkal szeretnénk sok örömet szerezni.
Zebra Digital Studio - szolgáltatások:
Esemény és műtermi (akár kitelepüléssel) fotó, video.
Esküvői Ajánlatunk
Fotó
A változat (papírképes verzió)
A kikérők, a szertartások, a parkos beállítások és a vacsora felvételeit 10X15 cm méretű papírképen adjuk át. Eseményfotó: 320 Ft/db Parkos: 500 Ft/db
Az átlagos mennyiségek a következők:
Kikérők 30 db 9600.-
Polgári 25 db 8000.-
Templomi 25 db 8000.-
Park 30 db 15 000.-
Vacsora 110 db 35 200.-
- összes 75800.-
Csoportkép igény szerint 320.-/db
Digitális változat megrendelhető igény 500 Ft/kép áron.
Az utánrendelés az alapárnak megfelelően történik,de 50 db felett 20%, 100 db felett 30 % kedvezményt nyújtunk.Nézőképes sorozat CD-n : 3000.-
B változat (digitális verzió)
Az eseményeket folyamatosan fotózzuk, a sorozat a parkos beállításokat is tartalmazza.
Az anyagot digitális formában adjuk át DVD-n.
Mennyisége akár 1000 felvétel is lehet.
Ára: 79000 Ft
A továbbiakban papírkép rendelhető 200 Ft/db áron.
Vacsora nélküli változat: 35000.-
Műterem
A készülő 30-40 beállításból egy mintasorozat alapján lehet kiválasztani
azt a minimum 15 képet,
melyekből 3-3 db-ot adunk át 10X15 cm-es méretben.
(Lehet választani 1-1 db 15X21 cm méretű képet is)
Ára: (15X1600) 24000.-
További beállítások 1600 Ft-ért rendelhetők.
Utánrendelés: 500 Ft/db, digitális változatban 1 fájl: 1600.-
Fotókönyv: 30000.-
Video
Az események és a vacsora rögzítése
(kb: hajnali fél kettőig), arhív DVD-n, menüvel, jelenetválasztással,
gyerekkori fotókból összeállított bevezetővel, filmajánlóval.
Ára: 79000.-
HD változat Blue-Ray lemezen: 150000.-
Egyéb lehetőségek: nyersanyag MiniDV-n: 2000 Ft/kazetta, vágatlan DVD: 2000 Ft/lemez
további példányok DVD normál lemezen: 2000.-
DVD arhív lemezen: 3000.-
VHS : 4000.-
hosszabbítás:
Hajnali kettő után: 3000.-/óra
Két kamerás felár: 60%
Ingyenes extra szolgáltatások, ha a fotót és a videot egyaránt mi készítjük: a szertartásokról háttérjelenetek rögzítése második kamerával, a film végére fotókból összeállított záróklipp.
Ha a vacsora felvételére nincs szükség, az alábbi lehetőségeket ajánljuk:
egy szertartás: 30000.-
két szertartás: 35000.-
A felvételezéshez állványt és reflektorokat használunk.
A szerkesztési megoldásoknál egyaránt alkalmazhatjuk a klasszikus stílust, (élesvágások, sima átúszások a jelenetek között), vagy bevethetjük az extrémebb effekteket, 3D-s átmeneteket, speciális megoldásokat megrendelőink igénye szerint.
|

|